Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga

Címkék: Diósgyőr, Debrecen, 18. forduló

Sem a Videoton, sem a Győr, sem a Fradi, nem tudott nyerni a tavaszi nyitányon, így a forduló utolsó meccsének úgy vághattak neki a csapatok, hogy aki itt nyer előnybe kerül a többiekhez képest. Ennek tudatában is kezdte meg a meccset a Debrecen Diósgyőrben, a 15. percben megszerzett vezető gólig Kulcsárnak és Mihelicnek is volt egy nagy helyzete. A listavezető aztán egy eladott labda után lőtte az első gólt Kulcsár iramodott meg a jobb szélen, okosan emelt középre, ahol érkezett Volas, és a kővé dermedő Rajic mellett a kapuba helyezett. Kulcsár az egész találkozón villámgyors volt.

Címkék: Ferencváros, Győr, 18. forduló

Majdnem egy évvel a Győr elleni lábtörése után nagy gólt rúgott Leonardo, Böde kiharcolt, majd kihagyott egy tizenegyest, Laczkó Zsolt védekező középpályásként szerepelt, a csapatok pedig szinte egyforma mezben játszottak az első félidőben, remek meccset produkált a Ferencváros és a Győr vasárnap délután.

Címkék: Honvéd, Újpest, 18. forduló, Haladás, MTK, Kaposvár, Pápa, Pécs, Videoton, Mezőkövesd, Kecskemét

Öt meccsel folytatódott szombaton a tavaszi nyitóforduló, hatalmas meglepetésre nem tudott nyerni Pécsen a Videoton, Bekő Balázst kiállították Mezőkövesden, az Újpest pedig sokgólos meccset játszott a Honvéddal. A szombati meccsdömping legérdekesebb pillanatai.

02
márc

Vasárnap zöld-fehér és keleti derbi

Címkék: Ferencváros, Győr, Diósgyőr, Debrecen

A 18. forduló slágermeccseit vasárnap rendezik, a zöld-fehér derbin a győri vereségért vágna vissza a bajnok, míg a miskolciaknak még nagyobb törlesztenivalója van a listavezető ellen. A Fradi-Győrön a Thomas Doll - Horváth Ferenc csata is érdekesnek ígérkezik a padoknál.

Címkék: Honvéd, Újpest, 18. forduló, MTK, Kaposvár, Haladás, Pápa, Pécs, Videoton

Simon Krisztiánról szólhat a szombat délután Kispesten, és ha így lesz, talán Simon Krisztiánról szól majd a tavasz is az NB1-ben. Az Újpest, korábban a Feyenoordot is megjárt, szélsője ősszel gólt rúgott a Honvédnak, és a kispestiek keretében, sőt, talán az egész NB1-ben nincs olyan védő, aki szabályosan meg tudna állítani egy lendületbe jött Simon Krisztiánt. A két csapat szombat kora délutáni meccse, azon túl, hogy hagyományos pesti rangadóról van szó, ahol mindkét tábor várhatóan kitesz magáért, komoly téttel is bír: ha a Honvéd nyer, tapad az Európa Ligáért hajtók táborára, ha viszont az Újpest kikap, inkább a kiesés, mint a nyári kupaselejtezők miatt kell aggódnia. A döntetlen senkinek sem jó.

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)