Kedden és szerdán játszották a Magyar Kupa elődöntőinek odavágóit, és míg Debrecenben igazi gólzáport láthattunk, addig a Hungária körúton csak küzdelmet és hatástalan, gólképtelen támadójátékot.
DVSC – DVTK 4-2
(Seydi 21., Volas 33., Bódi 41., Tisza 88. ill. Grumics 36., Elek 90.)
A Debrecen számára a bajnokság élvez természetesen prioritást, nem meglepő módon így Kondás Elemér forgatta is csapatát. Ez persze a Loki esetében nem jelenthet gondot, hiszen elég bő a keret ahhoz, hogy ezt ne érezzék meg. Akik bekerültek, azok tulajdonképpen el is döntötték a meccset, hiszen Seydi, Bódi és Volas is betalált az utóbbi időben inkább padon jegeltek közül. A Diósgyőr védekezése oktató filmbe való, csak nem a pozitívak közé, hiszen könnyen elkerülhető gólokat szedett be Szivics csapata, melyből sérülés miatt maradt ki Futács Márkó. Némi pozitívum lehet számára, hogy Grumics legalább megszerezte első gólját piros-fehérben, Elek 90. percben gólba pattanó lövésével pedig legalább életben tartották a reményeket.
MTK – Újpest 0-0
A lilák megint nem nyűgözték le túlzottan a nagyérdeműt, de az akarást igazából nem lehetett számon kérni rajtuk. Az Újpest tényleg az a csapat, aki nemcsak szavakban, hanem komolyan is arra törekszik, hogy megnyerje a Kupát. Vignjevics ismét a lehető legerősebb csapatát küldte fel, míg Garami József igyekezett azért forgatni (már amennyire ezt a szűk keretet egy elődöntőben lehet). Hegedűs, Vukmir, Torghelle és Rodenbücher a padról nézte a meccset, de Dr. Horváth és Pölöskei is csak félidőzött, ahogy a kezdőként pályára lépő Kanta is. A 0-0 bár furán hangozhat, de inkább az MTK-nak jó ennek tükrében, hiszen a májusi visszavágókra alighanem megnyugtató helyen állhatnak a bajnokságban, és teljes erejükkel készülhetnek a visszavágóra. Sajnos a meccs maga sok izgalmat nem hozott, ami kevés helyzet akadt, az is kimaradt.
Follow @twitter
Utolsó kommentek