Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga

Nemcsak a hivatásos labdarúgók világbajnokságát rendezik a nyáron Brazíliában, hanem az orvosok is összemérik futballtudásukat Dél-Amerikában. A hagyományosan évente megrendezendő tornán ezúttal is ott volt a magyar orvos-válogatott a tizenhatos mezőnyben. A mérkőzéseket a világbajnokság több összecsapásának is otthont adó Natalban rendezik.

A magyar csapat az A-csoportba került a sorsoláson Venezuelával, Ausztriával és Spanyolországgal - utóbbitól a tavalyi, magyarországi világbajnokságon a negyeddöntőben vereséget szenvedett. A július hatodikán rajtoló torna első csoportmeccsén a mieink rögtön Spanyolországgal találkoztak, és revánsot vettek a tavalyi vereségért, 3-1-es győzelmet arattak.

A második csoportmérkőzésen (július 7.) a szomszédos Ausztria következett, melyen egy könnyed, 4-0-s győzelemmel lépett túl a magyar csapat, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben. Az utolsó csoportmeccsen (július 8.) a csoportelsőség megszerzése volt a tét, a Venezuela elleni 1-1-es döntetlennel ez meg is lett a magyar válogatottnak, mely így veretlenül jutott a negyeddöntőbe. A csoportkör legnagyobb diadalát Anglia aratta, mely 14-0-ra (!) kiütötte Fehéroroszországot.

A negyeddöntőben a magyar válogatott Svédországgal csapott össze. A bravúr nem sikerült, azaz az elődöntőbe jutás elmaradt, a mieink 4-0-s vereséget szenvedtek, így a helyosztókon folytathatják szereplésüket Brazíliában. A magyar csapat ellenfele Németország lesz.

NEGYEDDÖNTŐ
Svédország-Magyarország 4-0

Orvosok Labdarúgó-világbajnoksága, 2014, Brazília
A-CSOPORT, VÉGEREDMÉNY
1. MAGYARORSZÁG 7 pont (8-2)
2. Venezuela 4 pont (5-4)
3. Spanyolország 3 pont (2-5)
4. Ausztria 3 pont (3-7)
Zárójelben a gólkülönbség van feltüntetve.

04
júl

Priskin és Füredi a VOLT-on

Alighogy elindult a VOLT Fesztivál és vele a Telekom Teqball Cup 2014-es amatőr Teqball versenysorozat, máris két profi focista is kedvet kapott, hogy kipróbálja nálunk a játékot.

Priskin Tamás és Füredi Ádám a hazai közönséghez hasonlóan először találkoztak a Teqballal de rögtön magával ragadta őket a Teqball láz. Az első néhány perc óvatos ismerkedése után a koncentrációval együtt nőtt a labdamenetek hossza és az izgalom. A hangulat a legjobb barátságos mérkőzéseket idézte, miközben Tamás és Ádám arcán egyszerre láthattuk az új játékát próbálgató gyermek izgalmát és a profi focistákra jellemző elszántságot.

Priskin Tamást pénteken is vendégül látjuk itt a VOLT Fesztiválon a Telekom Szurkolói Arénában, ahol egész nap ti is kipróbálhatjátok a Teqball-t, este pedig együtt nézhetjük végig a VB negyeddötőt a fedett kivetítő előtt.

Címkék: 30. forduló

Na, mi van csajok, mondtuk, hogy egyszer valaki beleszalad a késbe, vagy csak gondoltuk? Az éves aktuális fiatalítását átélő Honvéd Lovricot és Ignjatovicsot leszámítva csupa magyarral szaladt neki a bajnokavatásra, fiatal kandúrok meggyalázására és egyébként is rengeteg aljasságra készülő Debrecennek. És a Debrecen úgy is focizott, mint aki épp ezekre a dolgokra készül, törte is a háló a ma már a Velencei-tónál mulató ifjú értelmiségiek hátát, de a gól elmaradt.

Ha a huszadik percre 3-0, akkor senki egy szót sem szólhatott volna, de a szerencse, Kemenes, Andó-Szabó játékvezető, valamint a Vernes Rikárdó, Vécsei Rolandó, Holender Filippinnyó, Kapacina Valérió támadóalakzat már akkor is jelezte, hogy egyszer jönni fog a kontra. És jött is, Vernes Rikárdó, akit nem olyan rég még az új Borgulya Istvánnak vélt a sokat látott publikum, úgy rúgta el a labdát Novakovics lába között, ahogy kell. Tiszteletet a Honvéd Akadémistáinak!

Az utolsó perc eseményeit meg egészen biztosan a felsőbb hatalmak irányították. Dombi lépett volna ki a 16-oson belül, de jött Bobál Dávid és elgázolta. Dombi Tibor, feltehetőleg élete utolsó meccsén névjegyéhez méltón majdnem kiharcolt egy tizenegyest, de az a sok korábbi fetrengés, ugye. A kontrából pedig újabb gólt lőtt a Honvéd. Jobb gólkülönbségével azonban így is bajnok a Loki.



Címkék: DVSC, Győr, bajnoki cím

Szombaton pont kerül a bajnoki címért folyó verseny végére, mely gyakorlatilag csak formalitás már. A Győr fantasy regényekbe illő módon szerezhetné meg az aranyat, a Loki pedig eleve a bajnokság legrosszabb passzban lévő brigádját fogadja majd.

deb

29
máj

Ezért lesz dobogós a Fradi

Címkék: FTC, Doll, Leonardo

Szubjektív esélylatolgatásunk következik, melyben a legfontosabb okokat szedtük össze a Fradi bronzérme mellett.

Mi a titka a 8/8-nak? Betonfal!

A szenzációs menetelés legfontosabb eleme a védekezés, ugyanis a Fradi alapvetően nem szórja meg ellenfeleit. A KTE elleni 0-0 után indult a győzelmi sorozat, ezt a meccset is idevéve, kilenc meccsen csupán kétszer mattolták Dibuszt.

Leonardo

Tényleg az NBI legkreatívabb játékosai közé tartozik. Sokat vállal, és ha kijön neki a lépés, akkor esélye sincs az ellenfélnek. Rosszabb napjain "csupán" egy-egy gól, vagy gólpassz jön fontos pillanatokban. Nincs még egy ilyen nélkülözhetetlen ember a ligában.

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)